1941. december 30-án születtem Budapesten. Azon a napon, amikor a világ éppen egy háború közepén volt, én zavartalanul megérkeztem — hogy majd évtizedeken át zongorán zaklassam az embereket.

16 évesen már felvettek a Zeneakadémiára. Ehhez akkoriban külön engedély kellett, így a középiskolát és a zeneakadémiai tanulmányaimat egyszerre végeztem.

Zongoraművész-tanári diplomámat 1963-ban kaptam kézhez, kitüntetéssel. A Zeneakadémián Hernádi Lajos volt a mesterem — azon kevesek egyike, akik a háború sötét éveiben is zenéltek, titokban, négy fal között.

1962-től a Magyar Állami Operaházban dolgoztam korrepetitorként, 1970-től 1990-ig pedig az Országos Filharmónia állandó zongoraszólistája voltam.

Közben bejártam a fél világot, és szerencsésnek tartom magam, hogy annyi különleges helyen és fantasztikus koncertteremben léphettem fel.

Számos hanglemezem és CD-m jelent meg, főként Bartók Béla, Schönberg, Sztravinszkij, kortárs magyar zeneszerzők, valamint Kodály Zoltán összes zongoraművének felvételeiből.

1989-ben jött a rendszerváltás, és vele valami, amire nem számítottam: ötvenévesen az utcára kerültem, ugyanis megszűntek a filharmóniai szólista státuszok.

Próbáltam tanári állást szerezni, pályázni — különösebb sikerrel nem jártam. Az ember ilyenkor két dolgot tehet: elkeseredik, vagy kitalál valami jobbat.

Én kitaláltam a lakáskoncerteket. Méghozzá Terézváros közepén, a harmadik emeleti lakásomban.

Ez az ötlet a kulturális közösségépítés egyik legszebb vállalkozása lett egy egyre inkább szétesőnek tűnő világban. Több mint harminc éve tartok lakáskoncerteket negyven-ötven érdeklődőnek.

Régebben a közönség telefonon jelentkezett be, ma már haladok a korral: TikTokon, Instagramon és Facebookon verbuválom az érdeklődőket.

Ezek nem mindennapi helyszínen zajló, de nem is szokványos koncertek — nem néma előadások. Mindig szöveggel kísérem a zeneszámokat, mesélek a művekről és a szerzőkről, irodalmi és történelmi párhuzamokat hozok, hangulati bevezetőt adok, és sokszor a közéleti történésekre is reagálok. Minden koncerten verset is mondok.

Életem során számos elismerést kaptam. Volt idő, amikor ezeknek nagy jelentőséget tulajdonítottam. Ma már inkább úgy gondolom: nem többek hiúságot növelő eseményeknél. Szép dolgok — az ember abban a pillanatban örül nekik, aztán visszaül a zongora elé.

A zene számomra ugyanis nemcsak hangok sorozata, hanem közös nyelv, amelyen keresztül jobban megérthetjük egymást és a világot. Az én küldetésem, hogy ezeket a kincseket — legyenek zenei vagy szépirodalmi kincsek — továbbadjam a hozzám érkező közönségnek.