Ez az ábrázolás ötlik mostanában eszembe, amikor gyakran elénk állítják a híres inkvizítor, Kapisztrán János alakját - legutóbb a Hunyadiról mesélni próbáló, méregdrága "történelmi" giccsfilm és szoftpornó végső, hatásos jeleneteiben. Meghajlok a fanatikusan harcoló ferences szerzetes életének eme impozáns befejezése előtt, bár a szakírók kétségbe vonják szerepének gyakorlati hasznosságát a nagy nándorfehérvári diadalban. De a déli harangszó zengése évszázadok óta túlkiabálja azt az igazságot, hogy ki is volt valójában Giovanni da Capestrano, a félelmetes inkvizítor.
Kegyetlen üldözője volt a zsidóknak és a keresztény eretnekeknek.
A pápa tekintélyét kétségbe vonó fraticellók - bár hitük és aszkézisük mélységesen őszinte volt - és a huszita kelyhesek - akik részt kértek a miseborból is - éppúgy célpontjai voltak gyilkos dühének, mint az ortodox keleti egyház román és szerb hívei.
János rosszabb volt, mint a náci népirtók. Mert azok néha bizalmasan azzal dicsekedtek, hogy a halál gyors és "kíméletes" volt a gázkamrában. János nem volt ilyen "kíméletes". Bár az inkvizítor szilárdan hitt abban, hogy a szerencsétlenek az örök kárhozat tüzében hallatlan kínokat fognak szenvedni az idők végezetéig és azon túl is, neki mindez nem volt elég: kellett egy kis előleget adni nekik még a földi életben is.
Külön fejezet a zsidók kérlelhetetlen üldözése és megkínzása. János méltán kiérdemelte a "zsidók ostora" címet (Scourge of the Jews) az angol nyelvű Wikipédia szerint. A kínvallatással kicsikart beismerő vallomások kivétel nélkül valótlanságok voltak és maradnak. Ókori babonákból eredő kiirthatatlan vádak
- keresztény gyermekek vérének ontása a pászka készítéséhez, valamint az észbontó "ostyagyalázás" -
szolgáltak alapul e "perekhez". A hamis tanúk és feljelentők a jogszolgáltatás pártatlanságát eleve illuzórikussá tették.
Ezek a szörnyű, hamis vádak a mai napig velünk élnek. A rendszerváltás utáni parlament szélsőjobboldali képviselőjének felszólalásai, az utcai márványtáblával megtisztelt Erdélyi József antiszemita költő verselményei igazolják a nemrég elhunyt jó pápa végső üzenetében foglalt figyelmeztetést: az antiszemitizmus ragálya világszerte felébredt!
Kapisztránra visszatérve ma is tűrni kell, hogy tér van elnevezve róla Budán, és tűrni kell 1690-es szentté avatásának érvényességét egy olyan egyház részéről, amelynek feje és zsinata
nyíltan elismerte az inkvizíció bűnös voltát.
Bocsánatot kértek ország-világtól és az ártatlan áldozatok tízezreinek leszármazottaitól. De mennyire fogadható el hitelesnek a főpásztori bocsánatkérés, ha a "szent" fejét továbbra is glória övezi, és imádkoznak hozzá, csodatetteket várva? 2025-ben a magyar kormány 25 milliárd forinttal megtámogatta (többek között az én adóforintjaimból is) az antikrisztusi Álszent kultuszát. A holokauszt emléke elhalványulóban van, és újra divat a fanatikus tömeggyilkosságok relativizálása. Meddig tűrjem mindezek elhallgatásba fojtását egyetlen, még oly valódi hőstettel? Hát nem! A rettegett spanyol főinkvizítort, Torquemada Tamást legalább nem avatta szentté az egyház ...
Capistranói Szent János, Alonso del Arco alkotása - Prado Múzeum, Madrid
Nézzünk egy hiteles beszámolót, olyat, amelyből nem egy maradt ránk. Íme a boroszlói (Breslau, Wroclaw) nótárius szenvtelen leírása:
"A város közepén Kapisztrán János törvényt látott. Jelen volt a város püspöke, a városi hatóság, a császár és László király tanácsosai. Megparancsolta, hogy a vallásgyalázó zsidókat hozzák elő, azután állítsanak fel négy serpenyőt égő szénnel telve. Ennek megtörténtével levetkőzteti őket, mezítelen testtel, arccal felfelé mindegyiket külön-külön erősen a padra kötözteti, és aztán megparancsolja a négy hóhérnak, hogy vasfogókkal szaggassák le róluk a húst, és vessék serpenyőbe, hogy megégjen. Így a húst annyira lenyúzták róluk, hogy az összes csontjuk kilátszott. Ezután a város kapitányai a húsuktól teljesen megfosztottakat négy részre vágatták, és a szokott módon a keresztutakra kifüggesztették az összes gonosz zsidó és keresztény elrettentésére."
Ugyanez a tudósító szól az ártatlannak találtak sorsáról is. Azt mondja, hogy a kivégzések után egy keresztelőkutat és egy máglyát állíttatott fel egymás mellé, majd választásra szólította fel az összeterelteket. Csak húszan keresztelkedtek meg, "a többiek mind, ifjak és vének, félelem nélkül és vakon léptek a máglyára."
1453 júliusa és novembere között valamennyi zsidó elhagyta Sziléziát.
Gondolkozzatok: egy nándorfehérvári csatadélután ellensúlyozza-e a fentebb olvasott tetteket? A sok rajongó prédikáció, csodatettek garmadája felér-e egyetlen zsidó hősiességével, aki lelkiismereti szabadságának mártírja lett?
Kimondom nyíltan: soha nem tudtam hinni az Antikrisztus létezésében. De az Antikrisztus nagyon is inkarnálódhat hús-vér alakban. Jelenleg három is tevékenykedik világunkban. Csak néhány évtizede másik három Antikrisztus járt-kelt a Földön: Hitler, Sztálin és Mao.
"Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:
ilyen szentek vagyunk mi!"
(Babits Mihály)
A nándorfehérvári diadal, Kapisztrán Szent János alakjával (ismeretlen 19. századi festő)
Veszprémy László:
Megjegyzések Kapisztrán modern kori megítéléséhez
Kapisztrán Szent János (1386-1456) korának nagy hatású szónokaként és a ferences renden belüli radikális obszerváns mozgalom egyik legjelentősebb képviselőjeként nem csak a maga korában, a modern korban is viták kereszttűzében áll. Ma a zsidók ellen intézett beszédei gerjesztenek vitákat, de nem szabad elfelejteni, hogy a középkori latin egyház azonosnak tekintette magát a társadalom egészével, amelybe a zsidók csak megtűrt közösségként tagolódhattak be.
A társadalom számára az antijudaizmus meghatározó meggyőződés volt és maradt is a modern kori emancipációig, amiből a zsidók jogi korlátozása is következett. Igaz, az igazságos és tiszta evangéliumi közösséggé alakuló társadalomról vallott korabeli társadalmi-gazdasági víziónak csak egy, bár fontos szelete volt a zsidóság, s azon belül a "zsidó" uzsora bírálata. Mindezt nem a ferencesek találták ki, ők csak az 1215-től a pápa által kezdeményezett, a nem katolikusokkal és az eretnekekkel szemben radikálisabb fellépést meghirdető politika élére álltak .
Kapisztrán prédikációiban az antijudaizmus, olykor a kifejezett zsidóellenesség rendszeresen visszatérő motívum.
Míg prédikációi teológiai síkon a zsidók meggyőzésére irányultak, hogy felismerjék, tévesen értelmezik a saját Szentírásukat, egyidejűleg a zsidóságnak a napi társadalmi és gazdasági életből való kiszorítására, már-már teljes szegregációjára vagy éppen eltávolítására is ösztönöztek. A fejedelmeket arra biztatta, hogy vonják vissza a zsidóknak biztosított kiváltságokat, és ne támaszkodjanak pénzkölcsöneikre.
A szakirodalom sokat foglalkozott a tragédiába torkolló boroszlói (mai nevén wrocławi) eseményekkel, ami a maga bonyolultságában jó példa a legendák kialakulására is. Kapisztrán 1451-ben kezdte meg hitszónoki körutazását, majd 1453 februárjától a következő év májusáig egy esztendőt töltött Boroszlóban. Meglepő azonban, hogy a városi tanács utasítására éppen akkor vették őrizetbe a zsidókat az oltáriszentség ellen elkövetett bűntett vádjával, amikor Kapisztrán átmenetileg elhagyta a várost, majd visszatérte után is csak két héttel kérték fel arra, hogy vállaljon szerepet a már folyamatban lévő per tárgyalásain.
A hitszónok a nagyböjt és a húsvét idején is ott tartózkodott és prédikált, ami a zsidók számára a Krisztus kereszthalálára való emlékezés miatt mindig kritikus volt. Ugyanakkor Kapisztrán beszédei fennmaradtak, és így tudjuk, hogy azok
a zsidókkal kapcsolatban - korábbi beszédeihez képest - visszafogottak voltak, s a beszédek és az események között közvetlen kapcsolat nemigen volt.
Bizonyos, hogy Kapisztrán részvétele nélkül sem lett volna más a per eredménye. Az eseményeket sokkal inkább az adósságban fuldokló városi tanács tagjai manipulálták, akik az egyházi bíróság kirekesztésével a pert lefolytatták, de kihasználták Kapisztrán jelenlétét. Azt azonban a bírósági források nem támasztják alá, hogy a boroszlói kínvallatásban közvetlen szerepet játszott volna.
Amint a boroszlói példa mutatja, a forrásokból kibontakozó kép mindig árnyalt és bonyolult, miközben az egyházi, a politikai és a gazdasági érdekek szövevényében ma sem könnyű eligazodni. A nemzetközi kutatásban számos monográfia és tanulmány vizsgálja a koldulórendek, s köztük név szerint is Kapisztrán és a zsidóság viszonyát, valamint felelősségüket a virulens zsidóellenes sztereotípiák terjesztésében, a zsidókkal szembeni atrocitások ösztönzésében.
Beszédeit olvasva megállapítható, hogy Kapisztrán nem volt szélsőséges a ferencesek között, de páratlan karizmatikus megjelenésével, a beszédeivel - annak ellenére, hogy tolmácsokat használt - tömeghisztériát tudott előidézni; megjelenését csodás gyógyulások és ördögűzések kísérték.
A hitszónokok felelőssége vitathatatlan a zsidók elleni hangulat esetenkénti felkorbácsolásában, még ha ezek csak közvetve váltak is az atrocitások előidézőivé.
Nyilván maga Kapisztrán is megpróbálhatta volna megmenteni a perbe fogottakat, de valószínűleg hitt a vádakban, arról nem is beszélve, hogy a zsidók végső soron az uralkodói jogszolgáltatás és jogi védelem alá tartoztak.
A kérdést a nyugati egyháztörténelem meghatározó eseményei kontextusába helyezve még árnyaltabb kép bontakozik ki. A nagy egyházszakadást lezáró Konstanzi Zsinat és az 1439-es latin-ortodox egyházi unió utáni évtizedekben a keresztény társadalom megreformálásának és a pápai tekintély helyreállításának páratlan lehetőségét látták a hitszónokok.
Ennek része a huszitákkal, a zsidókkal, az ortodoxokkal és a muszlimokkal szembeni kemény fellépés.
Mindez azonban a magyarországi Kapisztrán-képet alig befolyásolta, mivel nálunk az oszmánok elleni harc, a keresztes háború szervezése vált elsődlegessé. Kapisztrán szemlátomást nem értette a magyarországi ortodoxoknak az ország védelmében betöltött szerepét, mégis eljutott addig, hogy - megtagadva korábbi elveit - kijelentse: "Mindazok, akik minket a török ellen segíteni akarnak, azok a barátaink. Szívesen fogadjuk a szerbeket, a szakadárokat, a havasalföldieket, a zsidókat, az eretnekeket vagy a pogányokat, ha e nehéz időkben velünk akarnak harcolni".
1456-os nándorfehérvári szereplése a magyar történelem kiemelkedő alakjává tette, az általa vezetett keresztes sereg hősies helytállása és halála hitelesítette ellentmondásoktól sem mentes életét. Korabeli magyarországi megítélését jól mutatja, hogy halála után újlaki (ma Ilok) sírja azonnal búcsújáró hellyé vált, s 1526-ig közel félezer, neki tulajdonítható csodát jegyeztek fel. Nem véletlen, hogy az 1920 utáni, majd hosszabb szünetet követve az 1989 utáni Magyar Honvédség felkarolta emlékezetét, s tette meg a tábori lelkészek patrónusává.
Mindez nem feledteti a ferences hitszónokok antijudaizmusát, de Kapisztránt nem ezért tiszteljük.
Kibontakozó magyarországi tiszteletét az 1456-os esztendő teljesen más történeti kontextusba helyezte.
Bibliográfia:
Bert Roest: Giovanni of Capestrano's Anti-Judaism Within a Franciscan Context. Franciscan Studies 75 (2017), 117-144.
Kulcsár Péter: Kapisztrán János. Budapest, 1987.
Heidemarie Petersen: Kapisztrán Szt. János hitszónoki tevékenysége Boroszlóban és Krakkóban, s annak hatása a helyi zsidó közösségekre. In: Európa védelmében. Kapisztrán Szent János és a nándorfehérvári diadal emlékezete. Szerk. Kálmán Peregrin - Veszprémy László. Bp. 2013, 24-30.
Hanna Zaremska: John of Capistrano and the 1453 Trial of Wrocław Jews. In: The Grand Tour of John of Capistrano in Central and Eastern Europe (1451-1456). Transfer of Ideas and Strategies of Communication in the Late Middle Ages. Szerk. Paweł Kras - James D. Mixson. Warsaw-Lublin, 2018, 149-168.
Stanko Andrić: Kapisztrán Szent János csodái. Budapest, 2009.
Klaniczay Gábor: Kapisztrán János, a prédikátor és csodatevő élő szent Magyarországon. Századok 157 (2023), 239-256.
Halina Manikowska: Eine erschreckliche Sache mit den Juden. Piotr Eschenloer o udziale Jana Kapistrana w procesie i kaźni Żydów we Wrocławiu w 1453 roku [Peter Eschenloer Kapisztrán János részvételéről a zsidók perében és kivégzésében Boroszlóban 1453-ban]. In: Księga. Teksty o świecie średniowiecznym ofiarowane Hannie Zaremskiej. Szerk. H. Manikowska. Warszawa 2018, 163-200.
*
"A szükséges dolgokban egység, a kétségesekben szabadság, de mindegyikben szeretet". A Szemlélek a Szent Ágostonnak tulajdonított gondolat jegyében igyekszik fórumot teremteni a legkülönfélébb véleményeknek. Ezért, bár vendégszerzőink publicisztikái nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját, az építő párbeszéd jegyében szívesen befogadjuk őket.
